2012. május 15., kedd

Indo 5 és Bangkok

Vulkánkáim,

Az utolsó napunk Indonéziában, talán a legérdekesebb volt. Egészen fantasztikus vidék várt ránk, amit mindenképpen látni kell. Felkeltünk, vak sötét. Kaptunk némi reggelit, majd látjuk, hogy dzsipek állnak az út szélén és az egyik nagyon jön felénk. Mondta Toto nevét ezért gondoltuk, ő lesz a sofőrünk. Be is szállunk és rögvest el is indultunk. Kérdeztük hol van Toto, de a csávó annyira tudott angolul mint én Japánul. De azért ezt elértük, hogy legalább felhívja, de a szarházi nem vette fel a telefont. Így elindult Toto nélkül. Na kérem ez azért nem akármi volt. Mivel vagy 2500 méteren voltunk igen hideg volt. Már az addigi 40 fokhoz képest nem lehetett több 15-nél. A kocsiban 4-en fűtés nulla, ami azt eredményezte, hogy párásak lettek az ablakok, kint meg vak sötét. Egyszer meg áll a sofőrünk és veszettül mutogat egy irányba, hogy takarodjunk ki a kocsiból és mennyünk arra. Mutogat ki az autóból a nagy büdös semmibe. Próbáltuk kérdezni, hogy ő jön-e velünk, de arra a következtetésre jutottunk, hogy nem. És, hogy ott van valami út amin mennünk kellene. Egy tetves centit nem láttunk az orrunknál tovább. Majd gondolt egyet és előrefordult a kocsival, akkor látszott egy valami ami akár út is lehetett volna de kb százfelé vezetett.
Na mindegy, negynehezen megértettük vele, hogy mi márpedig itt nem szállunk ki mert hova a retekbe mennénk. Ez okozott némi feszkót, de végül a csávó csak tovább vitt egy kicsit minket, ahol már láttunk legalább más embereket akik szintén ugyan oda tartottak.

Végül elkezdett felkelni a nap, és végre megláttuk, hogy merre is kell menni. El is indultunk, nem tűnt olyan vészesnek az út a vulkánig.
Azt hiszem most egy kicsit beszéljenek a képek helyettem. Mert életem egyik legcsodálatosabb élménye volt végignézni a napfelkeltét ezen a helyen.


Az utolsó képen a vulkán lábánál elterülő kis kolostor látható, nem akármilyen látvány volt.
A vulkán 2500 méter magasan van, és annyit tudok róla, hogy még aktív és az utolsó kitörése tavaly volt. De semmi katasztrófális dolog csak egy kis hamufelhőcske volt, aminek nyomait természetesen még mindig lehetett látni, hiszen gyakorlatilag nem volt növényzet, csak por és hamu mindenfelé.

Azt hiszem túrán legszebb és legkülönlegesebb látványossága volt ez, és mindezt letudtuk reggel nyolcig, ugyanis kora délután indult a gépünk vissza Bangokba.


Indo 4

Tubicáim,

Utolsó előtti napunk szintén kissé érdekesre sikeredett. Igazából már csak egy programunk volt hátra a Mount Bromo vulkán. Sajnos az autókázást aznap sem úsztuk meg 5 óra alatt. Bevallom ez a része azért elég kimerítő volt, de mint mondottam volt arra azért jó volt, hogy lássuk Indonézia igazi arcát, még akkor is ha csak kocsiból néha meg-meg állva.

Szóval későn kelés, mert eléggé elcsigázottak voltunk. Meg is jött Toto ahogy ígérte. Be pattantunk a járműbe és irány a vulkán. Mondanom sem kell a forgalom az valami egészen elképesztő arrafelé, mindenki dudál, ha kell, ha nem már a végén fogalmad sincs ki miért dudál, és mondanom sem kell, hogy félelmetesen közlekednek össze vissza. Táblák azok nem nagyon vannak, lámpák is csak nagyon ritkán, felfestések meg ilyenekről ne is beszéljünk. Ezen ponton ragadnám meg a lehetőséget, hogy kifejtsem, ha bárki bármilyen szinten is tervez idejönni és nem Balira. Akkor csak szervezetten tegye azt. Lehet egy kicsit drágább, vagy lehúznak pár dollárra, de a turizmus fontos megélhetés nekik és meglehet bízni bennük. Kapsz sofőrt, autót, vezetőt és bárhova elvisznek. Míg ha ezt egyedül tervezed megtenni akkor fiam nagyon bátor vagy.
És ha már eljössz Indonéziába, akkor ne csak Balira menj, annál sokkal szebb helyek is vannak Javán.

A délelőttünk azzal telt, vagyis az a pár óra, hogy mielőtt elindultunk volna kinéztünk a városba.

Amint a képeken is lehet látni Indonézia azért erősen a fejlődő országok közé tartozik. Az emberek alapvetően barátságosak és vendégszeretőek. De semmilyen szinten nem lehet összehasonlítani egy európai országgal. Még Albániával sem, pedig az sem semmi. Elképesztő a cigaretta kampány, gyakorlatilag minden sarkon cigi reklám mindenhonnan. Teszem hozzá a Djarum nevű cigarettájuk igen jó fajta cigi. Ízesített cigaretta van gyömbéres, kávés, és a fene tudja még hány féle, a durva az az, hogy 25mg. kátrány van benne. El sem tudom képzelni milyen lehet itt a rákosok aránya. De sokan mondták már a cigaretta a szegények drogja. Amúgy fillérekbe kerül, de kb. minden. Egy liter dízel 110 forint, viszont a 95-ös a duplája 220 forint. Mielőtt még mindenki kiakadna azon, hogy ezzel szemben nálunk mennyi, ajánlanám a fenti képek újra megnézését. A totális infrastruktúrális csődöt, a brutális szmogot, és káoszt ami a városban van. Nem beszélve a mérhetetlen szegénységről és munkanélküliségről.

Ezen dolgok ellenére, ha nem vagy túl sznob, szeretni fogod ezt az országot, valóban nagyon koszos, és az emberek nagyrésze gyakorlatilag egy putriban él olyan körülmények között ahol valószínüleg te a disznódat sem rakod be.  És hát sajnos a higiénia is nagyon elmaradt az elvártaktól. Ez főleg az étkezésnél és a fürdésnél gond. Az étkezés talán nagyobb gond, mert amikor beülsz egy helyre és azt látod, hogy a felszolgáló a kis kezével fogdossa a csótányokat, az abroszod olyan retkes, hogy azt még elképzelni sem tudod, akkor azért megfordul a fejedben, hogy jó helyen vagy-e. Persze nem minden kajálda ilyen, de voltunk ilyenben is. De itt vagyok most már harmadik hete és aztán én nem kíméltem magam, megettem és megittam mindent amit elém raktak bárhol és bármikor. És kijelentem, hogy ittlétem alatt soha sehol semmilyen körülmények között nem ettem rosszat. És nem utolsó sorba semmi bajom nem lett a világon. Úgyhogy gyerekeim ha erre jártok csak bátran. De azért óvatosan. Én mindösszesen 2 dolgot tartok be. Nem iszom csapvizet és nem megyek be édesvízi tóba vagy folyóba. Azon kívül mindent kipróbáltam, utcai árust, piaci árust, mindenféle mosott gyümölcsöt vagy zöldséget, jeget is ittam az piáimba, és semmi bajom sem lett. Azért természetesen óvatosságra intenék mindenkit, hiszen nincs két egyforma ember.


Na kérem megérkeztünk Mount Bromora. Ez a látvány fogadott meg egy holdbeli táj. Sajnos mivel már sötétedett. Errefelé 5-6 között már besötétedik. Ezért csak egy keveset láthattunk az előttünk elterülő vulkánból, de ez sem volt piskóta. De az igazi döbbenet reggel várt ránk. Gyorsan elfoglaltuk a szállást. És beszaladtunk a helyi vendéglátó egységbe és ettünk valami fincsit, itt volt végre net is, és ha ráültem a routerre akkor még jó is volt a jel. Ezért sajnos elkövettem azt a hibát, hogy megint csak valamikor 11 felé mentem aludni, ami azért volt gond, mert hajnal 4kor kelés volt és indulás vulkánhoz.

2012. május 14., hétfő

Indo 3

Teknőskéim,

Az előző nap több mint kimerítő volt, így nagyon nem is tudtuk magunkat kipihenni. És reggel várt ránk egy út vissza a városba. Mégpedig az az út amin az előző este jöttünk. Anyám újabb négy óra őrület.
Azért azt kijelenthetjük, hogy sokkal könnyebben viseltük a dolgot, egyrészt reggel volt, még nem voltunk annyira fáradtak, másrészt többször álltunk meg.



Igazából ezen napunk nem ígérkezett különösebben fárasztónak, Toto ígért nekünk némi előadást, kakaóról, a kávéról, a kókuszról. És ezek feldolgozásáról. Meg is látogattunk ennek megfelelően, kakaó ültetvényeket, kávé ültetvényt illetve kókusz fákat. Valamint egy üzemet ha nevezhetjük annak ahol a kókusz fa nedvéből cukrot csinálnak, bevallom ezt én eddig nem is tudtam. A gumifák látogatása már csak bónusz volt, de nagyon érdekes volt látni, hogyan működik egy ilyen dolog.


Egy elég zárt közösségbe csöppentünk, ahol szemlátomást mindenki a fent felsoroltakból él és próbál talpon maradni. A szegénység itt kézzelfogható volt. Azok a viskók amiben laktak, némelyikbe benéztem, egyébként nagyon szívéjesek voltak, egyszer sem szóltak ránk hogy mit csinálunk. Sőt kóstolót adtak, és aranyosan mosolyogtak. A gyerekek meg szórakoztattak minket, bár egy szavukat sem értettük, de azt láttuk, hogy jókedvük van és örültek nekünk. A pálmafából kinyert léből készült cukor meg egyenesen fenséges volt, bár az ottaniak azt mondják, hogy ez csak főzésre jó, ennek ellenére igen kitűnő íze volt. Vettünk is belőle, legyen mitől hízni. Bár szilárd meggyőződésem, hogy itt Ázsiában nagyon nehéz elhízni. Az ételeik mind táplálóak és egyáltalán nem hizlalóak, nem is nagyon lehet errefelé kövér embert látni.



Miután végig jártuk az ültetvényeket, elindultunk a szállásunkra, amely nagyon durva klasszisokkal jobb volt mint az előző kettő. Medencével, reggelivel, egy szép szobával és nem utolsó sorban zuhanyzóval. Akkor már harmadik napja nem zuhanyoztam rendesen. A zuhanyzó látványa felért egy orgazmussal. De mivel volt medence, ezért gondolkodás nélkül rohantunk bele. Nem akármiylen élmény volt. Kicsit pihentünk, majd indulás vacsizni. A kaja nem volt egetverő, de csinci kislánykák táncikáltak hozzá, amely valamelyest kárpotolt. Majd mindenki csendesen visszavonult a szobájába, hogy másnap elinduljunk a Mount Bromo vulkánhoz amely az egyik legérdekesebb útnak ígérkezett.


Utazásaink a szigeten kissé felemásra sikeredtek, mert míg az előző nap igen eseménydúsnak volt mondható, addig ez annyira nem, de ettől függetlenül. Mindenképpen érdekes. És rengeteg tapasztalatot tudtunk szerezni. A következő napunk is hasonlóan uncsi volt. Ugyan is elég későn indultunk el azzal a címszóval, hogy legyen időnk aludni mert nagyon kimerültek voltunk.

Indo 2

Kolbászkáim,

Az első nap hányattatásait nem annyira sikerült kipihennem, mivel kb 2kor feküdtem le és 4kor már keltem, mert mentünk napfelkeltét nézni a vulkán tetejéről. De láttam Civet macskás kávét. Mivel nagy KV rajongó vagyok gondoltam veszek egy macskakakás KV-t de 70 dollár volt egy kb. 10 dekás doboz. Hát ennyit nem ér nekem 10 deka macskaszar. Úgyhogy ottmaradt. De mivel Indonézia híres kávétermesztő ország azért vettem egy dobozzal. Ínyenceknek majd talán főzök egyet belőle.
Szóval reggel 4. Azt sem tudtam merre vagyok arccal, gondoltam dobok egy nagy hidegvizes zuhanyt. Bementem a fürdőbe d inkább nem kellet volna, kiábrándító volt. Úgyhogy egy gyors cicamosdás aztán irány a kocsi.

10 percnyi autókázás után megérkeztünk. No, nem a vulkánhoz hanem az oda vezető turistaúthoz. Hát akkor rajta gondoltuk. A séta kb. egy órát vett igénybe, nagyon komoly emelkedőket beleszámítva, hiszen azért ez még is csak egy vulkán. De már a felénél a halálunkon voltunk. De azért Ganajkát a vezetőnket lenyomtuk tempóban. Útközben azért láttunk parádés dolgokat. PL:

Értelmezem a képet, ha esetleg valakinek nem sikerült volna. Ez a tábla nem mutat sehova. Vagyis de, be a dzsungelbe. Édipofák nem?
De azért valóban gyönyörű volt az út a hegy tetejére.


Azt hiszem ezek a képek nem szorulnak különösebb magyarázatra.
A vulkánról annyit kell tudni, hogy ha jól emlékszem Ejan a neve és olyan 2300 méter magas. Valamiféle aktivitás még van, mert folyamatosan bányásszák a ként arrafelé és a vulkán bal széléből erős gőzfelhő jött ki, igen brutál kén szaggal. Amelybe ha belementél akkor aztán jött a fulladásos halál.
Megérkeztünk a vulkán tetejére.


A kűrtő elég nagy volt elég nehéz az egészet visszaadni, de lenyűgöző volt. Életemben nem láttam még vulkánt közelről így nagyon különleges élmény volt.

A vulkán széléhez érve egy tábla fogadott minket miszerint, ennél tovább mindennemű turistának tilos a bemenet. De sajnos lenni kicsi ostoba külföldi nem olvas angol, úgyhogy természetesen lementünk egészen az aljára, ahol az a kis tavacska látszik. Felettébb izgalmas volt, már csak azért is mert rettenet meredek volt és vagy 45 percbe tellett mire leértünk. Nem volt éppen kockázat mentes, de mindenképpen megérte lemenni.

A víz igen forrónak tűnt, bugyogott mintha egy óriási üst lett volna, természetesen mondanom sem kell, hogy nem bírtam ki, hogy ne nyúljak bele. De tisztelettel jelentem, megvan mind a tíz ujjam még mindig. De azért nem volt hideg. De muszáj volt kipróbálni. Nagyon nehéz volt betelni a látvánnyal illetve azzal a tudattal, hogy egy kráter kellős közepén vagyunk ahol nem oly rég elemi erővel tört ki a láva.
Nagyon érdekes volt tapasztalni, hogy amiből a ként kinyerik az egy felettébb porózus sárga anyag, amely elsőre kőnek tűnt, de ha megfogtad akkor gyakorlatilag szétmállott a kezedben és még hetekkel később is kén szagod volt.  Nehéz szívvel de muszáj volt tovább állnunk mert még aznap várt ránk egy olyan kaland amelyet sosem fogunk elfelejteni.

Vissza az autóhoz, majd a hotelnek csúfolt épülethez és irány a teknős part. Ahol feltett szándékunk volt, hogy óriás teknősöket nézzünk miközben tojást raknak, ugyan éppen szezonja volt a tojásnak.
El is indultunk vissza a városba, ahol immáron új nevet birtokló (toto) vezetőnk közölte, hogy akkor most átszállunk egy dzsipbe mert ahova megyünk ott már eléggé kaksik az utak. Hát még fogalmunk sem volt mennyire igaz lesz ez. Toto közölte, hogy mivel csak egy estét leszünk ott ezért kapjunk ki egy két cuccot a bőröndből a többit ők majd elviszik a következő szállásra. Na ez okozott némi gondot, mert egyikünk sem készült így, de azért megoldottuk és irány teknős lend.

Igazából nagyon sok időt töltöttünk a kocsiban ez alatt a nem egész öt nap alatt, de megvolt az előnye is. Nagyon sokmindent láttunk, olyan helyeken ehettünk ahol biztos meg sem álltam volna. És láttuk Indonézia valódi arcát, az embereket, ahogy élnek, a gyerekeket ahogy örülnek. Rettenetes szegénység van arrafelé de ez az emberek magatartásán egyáltalán nem látszik, mosolyognak, a gyerekek odarohannak hozzád és vigyorognak mint a tejbetök. Nagyon barátságosak. Meg hát gondolom a fehérember elég ritka arrafelé.

Minden esetre átszálltunk a dzsipbe és elindultunk szerintem életünk legnagyobb kihívását jelentő útra.

Az út első két órája a szokásos városi őrületben zajlott. Majd egyre jobban kezdett eldurvulni, még a végén beérkeztünk egy nemzeti parkba ahol szépen csendesen elfogytak az utak. Maradt a murva, a kő, a sár, és a legszélesebb út is alig volt nagyobb az autónknál. Plusz akkora árkok voltak az úton mint a grand kanyon, még a szuper terepjárónknak is meggyűlt a baja vele. Sőt még egy folyón is át kellett kelnünk, de nehogy azt higgyétek, hogy volt híd. Áhh. A folyón keresztül. Az utolsó tizenegynéhány kilométert kb 2 óra alatt tettük meg, úgy, hogy már mindenkit az agybaj kerülgetett. Már azon agyaltam, hogy egy kurva teknős sem ér meg ennyit. De kiböjtöltük. Megérkeztünk. Na de hova.

A dzsungel kellős közepén képzeljetek el egy kolóniát. Van mondjuk 10-15 ház. Meg egy két kiegészítő épület. Varánuszok és majmok rohangásztak mindenütt. Ilyen badarságok, hogy internet? Ugyan még térerő sem volt sőt este 9 után még áram sem. A fürdőszoba meg így nézett ki.


Értelmezem a képet. Bal oldalt a fürdőkád, jobbra a budi. Na kérem az a kék kis kancsó vagy mi a pék az maga a zuhanyrózsa. Vagyis belemeríted a vízbe és szépen magadra öntöd. Parádé nem? A kaksizásról meg ne is beszéljünk mert wc papír az nem volt. Egész nap azon imádkoztam, hogy ne keljen. Szerintetek? Persze, hogy kellet. Na kérem jelentkezzen az az ember aki törölte már ki a seggét kézzel, mindennemű papír vagy más nélkül? Akkor ezt most hagyom, hogy végig gondoljátok.

A nagy ijedségre bevertem egy helyi sört amely kissé kommunistának tűnt, de azért finom volt. Majd se szó se beszéd elindultunk Teknős lesre.

Asszondta Toto, hogy ezek a jó teknősök este nyolc és tíz között jönnek tojáskodni, így hát lementünk a partra, jól bekussoltunk ér vártunk.
Mondanom sem kell teknős az sehol. Viszont a háborgó tenger, éjjel a hold fényénél, ráadásul szuperhold volt. Az valami egészen lenyűgöző élmény volt.De teknős az nuku.
Én tíz órakor bedobtam a törölközőt, ugyan is közel jártam az ájuláshoz, és a többiek is velem tartottak.
Visszasétálunk lemosdok, lefekszek, takaró nuku, klíma nuku, csak bogarak meg gekkók. De elalszom hamar, mer a halálomon voltam.
Majd másnap reggel az én drága jó Zsoltibarátom, azzal ébreszt, hogy nemsokkal azután, hogy lefeküdtem visszajött Toto és közölte, hogy jönnek a teknősök. Hát én ezt nem hallottam. Ő meg baszott felébreszteni, ugyhogy a teknősökről vagyis egyről. Csak Dr Bányai Zsoltnak vannak képei. Köszi Zsolti, hogy felébresztettél.

2012. május 12., szombat

A déli félteke

Pofazacskókáim,

Hát elindultunk Indonézia felé. Mit sem sejtve arról, hogy mi is vár ránk. Vagyis hát azért Zsolti barátom már járt ott, úgyhogy ő már valamelyest tudta.
Az én kis európai lelkemnek, már Törökország is elég komoly kultúrsokk volt. Thaiföld és Malajzia, kb ugyan az, de Indonézia, mintha egy másik világba kerültél volna.
A repülőutunk okésos volt nem volt különösebb gond, ha csak az nem, hogy a KL-i reptér kissé érdekesen organizált.
A képen a kis játszópajtásaim vannak, úton Indonézia felé. A háttérben meg egy csomó helyi statiszta.
Miután megérkeztünk Indonéziába, kellemes 140 fok fogadott és egy kicsi ámbár elég csinci kis reptér.
Annyit kell tudni erről a pár napról, hogy ez egy szervezett út. Kaptunk vezetőt is meg sofőrt is.
Szóval nem indult rosszul a dolog. A kijártnál várt a vezetőnk és elindultunk első szálláshelyünkre.
A Program az úgy nézett ki, hogy a megérkezésünk napján egy laza hat órás autókázás után megérkezünk a szállásra, másnap vulkán meg teknős nézegetés. Harmadik nap gyárlátogatások és pihi, majd az ucsó napon még egy vulkánka és tipli vissza Bangkokba. A dolog szépsége, hogy négy különböző városban egymástól elég távoli helyekre kellett eljutni. Na már az Indonéz közlekedés barátaim minden képzeletet felül múló.

De kezdjük az elején. A kocsink légkondis ami életmentő ebben a kegyetlen hőségben. Autózgatunk nézzük az igen csak lepukkant házakat és azon kapjuk magunkat, hogy már vagy két órája autókázunk de mintha még mindig nem hagytuk volna el a várost. Indonézia egy soha véget nem érő város. Gyakorlatilag, amíg el nem értünk a hegyekig, addig szinte végig házak voltak az út mentén.

Megálltunk pihengetni. Kell egy KV. A vezetőnk Ganajka, vagy valami ilyesmi volt a neve. Intézett mindent. Kaptunk is kávét, amely természetesen valami hely Javai kávé. Ami nagyjából a török kávé megfelelője csak, gyömbér van benne. Nem kevés. De nagyon finom volt, bár nálam nem merítette ki a kávé fogalmát. Majd kaptunk egy kis banánt is szó szerint kicsit.

Helyes kis mini banánka. Félelmetesen jó volt az ize. A nyomába sem ér annak amit mi eszünk otthon.
Útközben meg is ebédeltünk, de a kajának majd külön figyelmet szentelek, mert annak sokkal több helye van itt. Előre annyit, hogy életemben nem ettem ilyen jó kajákat, és természetesen amiket otthon adnak mint ázsiai kaja az csak hasonlít arra amit itt adnak.
Utunk nagyrésze nagyon jó hangulatban telt, mindenki igyekezte kihozni az unalmas utunkból a maximumot.

Majd este nyolc után nemsokkal megérkeztünk a szálláshelyünkre. Ahol közölték, hogy nyolcig volt konyha. De azért összekapartak ezt-azt. A szállás nagyon egyszerű volt, de kb csak aludnunk kellet de gyorsan mert másnap reggel indulás volt a vulkánhoz hajnal négykor.

2012. május 9., szerda

Tioman-KL

Az utolsó napunk a szigeten. Már nem annyira akartunk semmit csinálni, igy bezúztunk a tengerbe természetesen. Órákig fürödtünk és mászkáltunk a parton.
Mivel ez volt az a nap amikor vissza kellett mennünk KL-be mert ugye másnap irány a déli félteke, ezért megnéztük a kis kompunkat ami 13:00-kor indult, (volna) és meg is érkezett 3/4 2-re.
Fürdés kicsekkolás, majd némi várakozás a tűző napon a komp szerű járműre.

Elindultunk KL-be. na kérem, amint már említettem a szervezés nagyon fontos. Úgy indultunk vissza a szigetről, hogy nem volt jegyünk buszra ismét, és fogalmunk sem volt hánykor indul. Éljen, éljen. A hajóút kellemes volt, kiültem a hajó végébe és bambultam a tengert és a távolodó szigetet. Gondoltam, valószínűleg sosem térek már ide vissza, mert hát szép meg jó, de még annyi szép meg jó van a világon. És összeségében sokkal többet vártam volna a helytől, igazából itt a búvárkodóknak éri meg eljönni, mert mást nagyon nem lehet csinálni.


Megérkeztünk Mersingbe, ahol betámadtuk a buszpályaudvart, mert már volt vagy 4 óra és tudtuk, hogy az út KL-be vagy 4 óra. Nem kaptunk túl jó hireket de végül is hatkor indult egy busz, gondoltuk az még nem vészes. Ráadásul direkt járat volt, ugyhogy csak felültünk és élveztük az utat.
Ezt a képet még Mersingben csináltam... itt székel a skynet!

A buszutunk olyan volt Ford Fairlene szavait használva, mint sajtreszelővel rejszolni. Enyhén élvezetes de ugyanakkor nagyon fájdalmas. Tele a busz helyiekkel, akik ettek, ittak büfögtek, fingottak, taknyoltak, éphogy csak nem hánytak. Nem az a szégyenlős népség. Ráadásul megálltunk vagy 100 helyen, olyanokon ahol már szerintem az állatok is menekülnek, de még szálltak fel emberek. Meg is telt a busz, ami azért okozott némi logisztikai problémát a sofőrünknek, és némi ordibálás után azért elfért mindenki.
Az út szenvedésekkel teli majdnem 5 órába telt. Mire megérkeztünk KL-be olyan hangulatban voltunk, hogy valakit biztos kegyetlenül szájonvágunk aki be mer szólni. Hasznos tanács: Aki Malajziába készül, hozzon magával egy igen nagy adag türelmet, mert amit itt előadnak tömegközlekedés címen az még a vicc kategóriába se tartozik bele. Azért azt a javukra kell irni, hogy alapvetően nem drága a közlekedés, még a taxik sem, de apám milyen város az, ahol még a taxis sem tudja, hogy melyik cím hova esik??
Megérkeztünk KL-be, atom elcsigázva, irány a taxi és a hotel. És biztunk benne, hogy a pár nappal azelőtti kis balhé elcsitult és a hotelünk is megvan még. Megvolt. Gyorsba elmentünk még enni mert kegyetlen éhesek voltunk. Visszafelé fagyi majd tipli aludni mert másnap hajnalban kellett kelni, hogy kimenjünk a reptérre és felvegyük a nyúlcipőt Indonézia felé.



Tioman day 2. 1/2

A következő nap.

Felkeltem, elég jól aludtam, szerencsére a legócskább szálláson is van alapból klima, mert anélkül valószínüleg egy másodpercet sem aludtam volna, a döbbenetes hőségtől.
Kisétáltam a partra és azt látom, hogy szinte eltünt a tenger.
Na mondon jön a cunami. De szerencsére csak apály volt, de nem kicsi ahol az előző nap még úsztunk ott víz sem volt gyakorlatilag.
Pár szót az időjárásról. Most már Május van. Ami azt jelenti a hónap végén kezdődik itt az esős évszak, és ennek előjelei már mutatkoznak is. Az első pár napunk az 40 fok és 80% pára és napsütés ezerrel. Ahogy beléptünk a Májusba ez megváltozott, most már csak 39 fok van és 80% pára, de roppant felhős lett az égbolt. Ami azt jelenti, hogy a szénné égés kizárva, amúgy ha nem ebben az időben jön valaki akkor egy ezer faktoros naptej az kötelező, mert percek alatt homár szinűre égsz. De ez a veszély most nem fenyeget, mert elég erősen felhős az égbolt, de a meleg az maradt, igy a legjobb időtöltésnek a fürdés látszott. Ezt is tettük, felfedeztük kicsit a környéket.


Igazából az események már szinte az unalomba fulladtak, ezért inkább beszéljenek a képek. Ez a napunk is a lazulásról szólt, annak tudatában, hogy másnap indultunk vissza a kontinensre és irány Indonézia, amely út valószínűsithetőleg az egyik leg érdekesebb része lesz az utunknak.

Azért néha kegyetlenül sütött a nap.